KLINIKAI DIETETIKA – AVAGY A GÖRÉNY TÁPLÁLÁSA ÉLETKOR ÉS ÉLETTANI ÁLLAPOTOK SZERINT
Már a táplálóanyag szükségletek adatainál is említettem az életfenntartó értékeken felüli igényekről is szót. Miért nem adhatunk mindig, mindenkor, mindenből ugyanannyit és ugyanazt?
Egy állatfaj táplálásánál sok szempont merül fel: nagyság, életkor, kondíció, specifikus igények, megváltozott élettani állapotok. Ezek a szempontok egyenként befolyásolják a táplálék mennyiségét, összetevőit, összetételét, speciális hatását. Ezt a következő ábrán tudom leginkább szemléltetni:
Az ábra jól bemutatja, hogy miért nem lehet egy vadászgörényt (és más állatot sem) születésétől kezdve ugyanúgy táplálni. A vemhesség, a laktáció, a fokozott igénybevétel, a betegség, az életkori igények eltérő összetételű, arányú, hatású táplálékot kívánnak meg.
1. Kölyök görény (0-3 hét)
A görény kölykök mindössze 3-4 cm hosszúak, és 8-12 g körüli súllyal jönnek létre, csupaszok, vakok, süketek, magatehetetlenek; az anya gondoskodására szorulnak. A nőstény a természetben maga által készített fészekbe fial le, és onnan csak enni jár ki az első pár hétben. A görény, mint kedvenc; mesterséges ellető ládában a gazda által biztosított lehető legnyugodtabb körülmények között hozza világra kölykeit, amit úgy alakítanak ki, hogy kezdetben csak ő tudjon kimászni belőle, nehogy a kölykök elmásszanak, és kihűljenek.
Egészen a 3. hétig csak szopnak. Kezdetben 8-12 alkalommal naponta, aztán mind csökkenő gyakorisággal.
A kisgörények növekedési üteme óriási: 5-6 nap alatt duplázzák meg a születési súlyukat. Sokan számolnak be arról, hogy napról napra, szemmel láthatóan nőnek, fejlődnek. Ez azért van, mert a görény teje kellően koncentrált tápanyagtartalmú.
A Bunge-Abderhalden szabály alapján: minél koncentráltabb az anyatej, annál gyorsabb az utódok növekedése.
A kisgörény gyors növekedése:
Táplálóanyagok | Szárazanyagok | Hamu | Fehérje | Zsír | Tejcukor |
% | 12,6 | 0,7 | 7,0* | 8,0* | 6,9 |
* A fehérje és a zsírtartalom fokozatosan nő ( a zsír a 20%-ot is elérheti a 21. napra)
2. Kölyök görény (3-6 hétig)
A 3,5 héttől az anya már hússal kínálgatja őket, amibe belekóstolgatnak, de a táplálékuk nagy részét még az anyatej teszi ki. Ahogy fejlődnek, mind nagyobb arányban vesznek fel szilárd táplálékot az anya eledeléből, és szopnak kevesebbet. 4 hetes korukra kinyílik a szemük, és a hallásuk is kialakul, így még több inger éri őket; mindinkább kimerészkednek a fészekből és ismerkednek a környezetükkel. A nőstény és a hím ivarú görények fejlődése 6 hetes korig megegyező ütemben halad, utána szétnövés figyelhető meg, kezdenek kialakulni a másodlagos nemi jellegek.
4 hetes koruk után megfigyelhető, hogy az anya már nem hagyja, hogy mindig szopjanak, elkezdi a leválasztást. Ezáltal teje is fokozatosan csökken, majd elapad. A kicsik emiatt több szilárd táplálékot esznek, legjobb számukra a nagy csontokat tartalmazó húsok, vagy darált húsok, esetleg aprított kölyök görény/macskaeledel. Foguk már igen fejlett, apró fűrészfogakhoz hasonlítható, mellyel kiválóan tudnak marcangolni és ennek sajnos kezünk is áldozatul eshet.
4,5 hetes korban mi is elkezdhetjük az elválasztást, ha látjuk, hogy a kölykök már szépen esznek önállóan.
7 hetesen már szinte csak szilárd táplálékot fogyasztanak, ha anyjuk engedi még, azért megpróbálnak szopni, de már készek az önálló életre.
3. Növendék görény (6 hetes-6 hónaposig)
8 hetes korukban új gazdájukhoz kerülve a gazda vagy a tenyésztő ajánlása szerint, vagy maga elképzelése szerint fogja kialakítani a kölyök étrendjét.
Mivel kölyökállatról beszélünk, intenzíven növekszik, gyarapszik, és hihetetlen mennyiségeket eszik emberi szemmel.
Táplálását darált húspépre, csontos húsra, kölyök görénynek való tápra, kiváló minőségű kölyök macskatápra (ha nincs elérhető görény kölyöktáp) érdemes alapozni. A konzervet és száraz tápot egyaránt érdemes adni. Emellett alkalomszerűen tojással, kiskanál joghurttal, kevés gyümölccsel is megkínálhatjuk. Minél többféle eledellel kínáljuk, annál többet ismer meg, így nem okoz gondot, hogy csak egyféle ételen nőtt fel, és mást nem eszik meg. A görények szeretik az édes ízt, de csak nagyon kevés szénhidrátra van szükségük, hiszen nem abból fedezik az energiaszükségletüket. Kezdetben érdemes napi 3-4 alkalommal etetni, és 6 hónapos korig napi 3x etetésre átállni. Érdemes mindig ugyanabban az időpontban etetni, hamar megtanulják a napirendet.
4. Fiatal állat (6 hónapos kortól- 5 éves korig)
Egészséges, aktív, felnőtt görényünk van optimális esetben. 6 hónapos korban az ivarérés (néha előbb, néha kicsit később) mindkét ivar esetében bekövetkezik, a felnőtté válás korszaka megkezdődik. Érdemes átállni fokozatosan a napi kétszeri etetésre (reggel-este), és elhagyni a kölyöktápot az étrendből. A kölyök tápok magasabb fehérje, zsír, energia, kalcium és foszfortartalmúak, amelyet már a kifejlett vadászgörény nem igényel. Befejeződött a csontok, izmok, szervek növekedése, így már csak fenn kell tartani a szervezet működését, nem igényel pluszt. Persze mindig vannak szezonális változások, mikor kicsit többet, mikor kevesebbet eszik az állat. Nagy melegben kevéssé van étvágyuk, ellenben a hideg közeledtével a téli bunda és a raktárzsírpárnák növesztéséhez többet esznek. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a két etetés között hagyjunk-e egy kevés száraztápot az állat előtt, vagy legyen-e éhes két etetés között. Ezt mindenki kitapasztalja. Bár szakaszos táplálékfelvételre van kialakítva a gyomruk, de tetszés szerint napi többször is rájárnak a természetben eszegetni az eldugott zsákmányra. Így szerintem, aki hagy az állat előtt egy kis szárazat az sem tesz rosszat, de az sem, aki nem hagy. Sokak kiszámíthatatlanul érnek haza a munkából, nekik sokszor jó megoldás, hogy ha késnek az etetés időpontjáról, ne legyen annyira izgatott, és éhes az állat. A felnőtt állatoknál a vadászösztön miatt az élelem eldugása nagyon gyakori jelenség. A görényt mindig a ketrecében etessük a főétkezések alkalmával, és hagyjuk nyugodtan, zárt ketrec mellett enni. Ha felesleg keletkezik, sok esetben kiveszi a tálkából, és a ketrec különböző sarkaiba helyezi a rongyai alá, vagy beviszi az odújába. Ha a lakásban szabadon etetjük, hajlamosak az ágy alá, szekrények mögé, a leglehetetlenebb helyekre dugdosni a húsokat, tápszemcséket. Az utóbbinál nem is annyira, de a húsnál hamar penetráns szagokat fogunk érezni, kiváltképp nyáron, ahogy tudtunkon kívül rohadni kezdenek. Ne adjunk erre lehetőséget az állatnak. Kezdettől következetes rituálé szerint bonyolítsuk le az etetést. Ha maradékot hagy, azt egy pár óra múlva távolítsuk el, mert melegben hamar megbüdösödik, és legyek is megjelennek.
A macskával rokon tulajdonságuk, hogy hajlamosak „rákattanni” bizonyos eledelekre a palettáról. Egy-egy tartósan kapott tápláléktípustól függővé válhatnak és nehézkes a leszoktatás, főleg, ha nem jutunk mindig hozzá, vagy főétkezésnek alkalmatlan (pl. gyümölcsféle). A húsevők szaglása, és ízlelő képessége nagyon fejlett, így az új táplálék bevezetése esetén hagyjunk elég időt az állatnak arra, hogy megszokja az új ízt. Alakítsunk ki változatos étrendet, és sokféle táplálékot kapjon periodikusan, így az addikciót elkerülhetjük, illetve a válogatós viselkedést is elnyomhatjuk. Sok esetben bizonyos gyengébb minőségű konzervek, száraztápok is alakíthatnak ki komoly függőséget az állatnál. A kommersz macskatápon tartott görényeknél ez gyakori jelenség. Nem hajlandó mást (akár sokkal jobbat!) megenni, mert a rengeteg aromaszármazék, ízfokozó és egyéb mesterségesen hozzáadott kemikáliák „ízfüggővé” teszik az állatot. Hiába gyenge a beltartalom és csak egészségtelenül hízik tőle, de az ízéért megőrül. Ezeknél az állatoknál sokféle praktikát be kell vetni és több-kevesebb sikerrel, de átszoktathatók húsra, vagy jobb minőségű tápokra. Ezekről a problémákról még később szó lesz.
5. A vemhes és szoptató görény
A vemhes és szoptató anya táplálékigénye megegyezik a kölykök táplálékigényével. Az anyát és a kölyköket 6 óránál ritkábban etetni nem szabad! A legjobb, ha napi 5-6 alkalommal is kínáljuk, illetve előtte hagyhatunk jó minőségű kölyök görénynek való tápot, vagy szuperprémium minőségű kölyök macskatápot. A kommersz macska és egyéb hasonló tápokat, ha eddig nem tettük, akkor most mindenképp zárjuk ki az etetésből.Vízből képesek kétszer-háromszor annyit meginni. Ezek hiányában a vemhesség során komplikációk léphetnek fel, amelyek nem csak a magzatra, de az anya életére is veszélyesek. Elengedhetetlen, hogy a vemhes nőstény tápláléka minél változatosabb legyen, tartalmazzon húst, bőrt, csontokat, zsírt, belső szerveket. Ne ijedjünk meg, ha a nőstény egy ideig csak egyfajta ételt hajlandó elfogadni, hamar visszatér minden a régi kerékvágásba. Biztosítsunk a vemhesség és a laktáció teljes hossza alatt nyugalmat a nősténynek, kiegyensúlyozott, bőséges, megfelelő táplálóanyag-tartalmú eledelt, és folyamatos vízellátást.
6. Az idős görény (5 éves kortól)
A vadászgörény várható élettartamának alsó határához képest (7 év) 5 éves kora körül már idősödő kategóriába sorolják. Lehet, hogy 5 évesen semmi változás nem áll be sem a viselkedésében, sem az aktivitásában, életritmusában, de szép lassan az öregedésre jellemző lassabb anyagcsere, csökkent aktivitás, és megnyúlt alvásidő majd jelzi nekünk, mikortól kell idősként kezelni a görényt. A 4-5 éves görényt középkorúnak, a 6 éveset öregnek tartják, de egy 8-9 éves állat számít már igazán öregnek. Tompulnak az érzékszervek, csökkent látás, hallás, ízérzékelés alakul ki. Lehet, hogy amit korábban megevett, most gyakran otthagyja, vagy mást kezd preferálni. Táplálóanyag igénye a renyhébb anyagcsere miatt, és az öregséggel járó destruktív folyamatok miatt megváltozik, így máshogy kell táplálnunk, mint „fénykorában”. Sokkal válogatósabbá válik, csontot nemigen eszi már meg, mellette kezd leépülni, ezért emelt energiatartalomra van szüksége (fehérje, zsír). Ahhoz, hogy minél inkább késleltessük a leépülését, minél több vitamint, kiváló minőségű fehérjét kell biztosítanunk a táplálékba. Ízlése alapján változtassunk az adagon, és a palettán is. Ha tápot is eszik, akkor érdemes idős görénynek szóló tápra váltani, vagy ha ez nem elérhető; akkor kiváló minőségű, idős (benti) macskának szóló tápot adni. Az aktív állathoz képest az idős állatoknak átalakított táplálóanyag-tartalom ideális az szervezet működéséhez. Érdemes megtartani a napi kétszeri etetést, és hagyhatunk neki elől napközben egy kis száraztápot, hogy kedvére csipegessen.
Készítette: Molnár Szabina
Felhasznált irodalom:
- Andrásofszky-Bersényi-Cenkvári-Fekete-Fébel-Hullár-Szabó: Állatorvosi Takarmányozástan és dietetika II. átdolgozott kiadás, 2009
- Proháczik - Fodor - Kulcsár - Huszenicza: A vadászgörény nemi működése, valamint gyakoribb ivarszervi és hormonális megbetegedései, 1. A faj bemutatása, táplálása és ivari működésének élettana, Magyar Állatorvosok Lapja, 2004/6. p353-363
- http://holisticferret.proboards.com/index.cgi?board=ferretpic&action=print&thread=4038
- Prof. Fekete Sándor György: A görény (Mustela putorius furo), mint kísérleti állat c. előadás 2010
- www.dietvet‐holistic.hu
- Dr. Nagy Gábor: A vadászgörény táplálásának korszerű megközelítése – a szakember szemével
Adószám: 18213609-1-11
Számlaszám: 11600006-00000000-49134391 Erste Bank
IBAN: HU17116000060000000049134391
Székhely: 2890 Tata, Gesztenye fasor 43/3 3/1
Elnök:
Elsikné Snieder Katalin, +36/70 610-5453, snieder.katalin [kukac] gmail.com
Elnökségi tagok:
Bilicsi Erika, +36/20 446-5346, bilicsi.erika [kukac] gmail.com
Kun Zsanett, +36/20 583-0382, kunzsanett88 [kukac] gmail.com